Amiről az olajhatalmak is csak álmodoznak

Már jelenleg is a Föld számos területén komoly vízhiány tapasztalható, amely helyzet a népességszám növekedésével és a globális hőmérséklet emelkedésével várhatóan tovább romlik majd. Az édesvíz szükségletek kielégítésre már most is hatalmas energiákat fordít az emberiség, világszerte közel 15 ezer üzemben állítanak elő édesvizet tengervízből, sorra épülnek a gátak és víztározók, és eljárások születnek a szennyvíz újrahasznosítására is.

A vízhasználat emelkedésének és klímaváltozáshoz köthető folyamatok hatására már jelenleg is számos helyen okoz gondot az édesvíz-szükségletek kielégítése, amelyet a jövőben bizonyosan tovább nehezít majd a népességszám növekedése és a globális felmelegedés.

A magyar lakosság számára többnyire ismeretlenek a komoly szárazságból fakadó vízhiánnyal kapcsolatos problémák, hiszen a háztartási célú felhasználása részleges korlátozására is csak ritkán van példa. Az emberek többsége csak közvetett módon, a mezőgazdaságot ért károkon keresztül értesül a problémákról, és akkor is csak főként akkor érinti érzékenyen, amikor a rossz termésből fakadóan megugranak a terményárak. Habár a vízhiányt általában a fejlődő világ problémájának szokták tekinteni, az elmúlt években a szélsőséges időjárási folyamatokra visszavezethetően az iparosodott világ egyes területein is komoly vízellátási gondok mutatkoztak.

Emlékezetes eset a közelmúltból például a 2008-ban Spanyolországot ért szárazság, amikor is oly mértékű vízhiánnyal küzdöttek egyes térségek, hogy az öntözési tilalmon túl még a gépjárművek lemosását is megtiltották. A turisták körében igen népszerű Barcelonában le kellett állítani a szökőkutakat, a lakosság számára megtiltották a medencék feltöltését és a város vízszükségleteinek biztosítására az olajtankerekhez hasonló tartályhajókkal szállították a vizet három hónapon keresztül. Ázsiában és a Közel-Keleten hasonló vízszállítmányok nem mennek hasonló szenzáció számba, bár a környezetvédő és civil szervezetek rendszeresen tiltakoznak a vízkereskedelem ellenére, amelynek hatására több exportképes országban a kivitelt nehezítő-tiltó intézkedéseket hoztak.

Az édesvízhiánnyal rendelkező tengerparti országokban a leginkább jellemző eljárás a tengervízből történő édesvíz-gyártás, vagyis a tengerből kiemelt víz sótalanítása. Világszerte különböző technológiákat alkalmazva közel 15 ezer üzemben állítanak elő édesvizet. A sótalanítás még a folyamatosan fejlődő technológiai megoldások ellenére is igen energiaintenzív eljárás, amelynek eredményeként a tengervízből előállított ivóvíz jellemzően drágább, mint a hagyományos édesvízi forrásokból szárazó. A sótalanító üzemek energiaellátása a legtöbb esetben fosszilis energiahordozók felhasználására épül, de ugyancsak alkalmazásban vannak az atomenergiát használó létesítmények is. Oroszországban például jelenleg is fejlesztenek olyan kisebb kapacitású úszó nukleáris reaktort, amelynek egyik lehetséges felhasználási módja éppen az édesvízgyártó üzemek energiaellátása lehet.

Amiről az olajhatalmak is csak álmodoznak

Sok esetben kogenerációs eljárást alkalmaznak, vagyis az erőművi egységet összeépítik az édesvízkészítő üzemmel, ezzel növelve a kombinált eljárások összhatásfokát. Az utóbbi időben ugyancsak terjedőben van a megújuló energetikai megoldások, elsősorban a napenergia alkalmazása, tekintettel arra, hogy a vízhiányos területeken jellemzően igen magas a napsütötte órák száma.

Közel két tucat ország használ jelenleg tengervizet édesvíz-szükségletei kielégítésére. A listán szerepel az Egyesült Államok, India és Kína, szinte az összes Közel-Keleti ország, de Dél-Afrikában is alkalmazzák az eljárását. Izraelben szintén több sótalanító üzem található, de például Ciprus, Málta vagy az Egyesült Királysághoz tartozó Gibraltár is édesvízigényének egy részét a tengervíz tisztításából nyeri.

Az édesvízkészletek növelésére ugyancsak szinte mindenhol igyekeznek megfogni és raktározni az esőből származó vizet, gátépítések és tárolók kialakításával. A vízhiányos területeken egyre nagyobb figyelmet fordítanak a szennyvíz kezelésére, újrahasznosítására is.

A nemzetközi vízkereskedelem legnagyobb része virtuálisan zajlik, mégpedig az élelmiszer-kereskedelmen keresztül. Talán sokan nem tudják, de az emberi vízfelhasználás 70%-a a mezőgazdasághoz kötődik. 20%-a az ipari igények kielégítésére fordítódik, és mindössze a fennmaradó 10% az, ami közvetlenül a háztartásokban hasznosul.

Amiről az olajhatalmak is csak álmodoznak
Ennek betudhatóan például főként a Közel-Keleten számos ország gondolkodik úgy, hogy ahelyett, hogy még több energiát fordít édesvíz-előállításra (Szaúd-Arábia például napi másfél millió hordó olajat fordít sótalanító üzemei energiaellátására) a mezőgazdasági szükségletek kiszolgálására, inkább importálja a terményeket. Hogy ez a megoldás milyen időtávon maradhat fenntartható, az kérdéses, de jelenleg mindenképpen széles körben alkalmazott eljárás, és nem látható módon ugyan, de meghatározó részét képezi a nemzetközi vízkereskedelemnek.

Habár Magyarországon az infrastruktúra fejlődése mellett az elmúlt évtizedekben érdemi drágulás volt tapasztalható a vízközmű-szolgáltatás területén, a magyar fogyasztók többsége globális összehasonlításban kevésbé rendelkezik megfelelő ismeretekkel a víz valódi értékéről, ami elsősorban az ország relatíve jó hidrológiai adottsági vezethető vissza. Az emberi fogyasztásra alkalmas csapvíz, illetve az ilyen minőségű vízzel történő öblítés a mellékhelyiségben a világ számos pontján igen komoly luxusnak számít. A víz a globális felmelegedés hatásai mellett a várakozások szerint hazákban is érdemben felértékelődhet a következő évtizedekben, így érdemes már most tudatosabban bánni vele.

Forrás: portfolio.hu

Szólj hozzá!