Béremelést terveznek a magyarországi nagyvállalatok

A Hay Group felmérésébe bevont csaknem ötszáz magyar nagyvállalat fele tervez béremelést 2014-ben. Ráadásul az inflációt meghaladó mértékben, amire évek óta nem volt példa.

4o-fizetes-color

Most a felsővezetők számíthatnak kisebb béremelésre (Fotó: Michael Connors/Morgue File)

 

Az elmúlt években a béremelés mindig az infláció alatt maradt, most azonban a hazai vállalatok átlagosan három százalékos fizetésemelést terveztek. Ha megvalósul a tervezett 2,8 százalékos infláció, akkor több mint öt év után először az év végén minimális reálbér-emelkedés lehet.

Igaz ugyanakkor, hogy jelentősen nőtt a béreket befagyasztó vállalatok száma is Magyarországon: míg tavaly a felmérésben részt vevő cégek 14 százaléka jelezte, hogy egyáltalán nem emel bért, idén ez a szám 21 százalékra emelkedett. A felsővezetőknél ez az arány még nagyobb, az ő fizetésüket a cégek egyharmadánál nem emelik.

Persze nagy hátrány nem éri őket, hiszen 2011-ben a felsővezetők a 16 százalékos adókulcs bevezetésével átlagosan évi ötmillió forintot nyertek a Hay Group becslése szerint. Ezt a nyereséget „koptatják el” a vállalatok egy részénél azzal, hogy az ő bérüket azóta egyáltalán nem, vagy a többi munkavállalónál kisebb mértékben emelik.

A különböző munkavállalók között differenciáló béremelés idén is jellemző volt. A felsővezetők és a fizikai dolgozók béremelése között idén 0,4 százalékos különbség van, ami az előző években tapasztaltnál kisebb, de pont fordítottja a válság előtti tendenciáknak. 2008 előtt ugyanis rendre előfordult, hogy a jól képzett vezetők iránti nemzetközi kereslet miatt a felsővezetők mindenkinél nagyobb béremelést kaptak.
Az adatok a Hay Group Magyarország 492 cégre kiterjedő kutatásán alapulnak, amely a legnagyobb kört érintő javadalmazási felmérés Magyarországon. A felméréshez használt adatbázis háromszázezer hazai munkavállaló adatait tartalmazza.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!