Hónap: 2012 december

Alanyi adómentesség választása 2013 évre

Azok számára is lehetőség nyílhat az alanyi adómentesség alkalmazására, akiknek/amelyeknek 2012. évi bevétele az 5 millió forintot túllépte ugyan, de a 6 millió forintot nem haladta meg. Az ilyen adóalanyoknak az alanyi adómentesség választását 2012. december 31-ig kell az adóhatósághoz bejelenteniük. Tájékoztató az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 2013. január 1-jétől bekövetkező változásáról A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXLVI. törvény (a továbbiakban: Mód. tv. ) 14. §-ában foglalt rendelkezés értelmében 2013. január …

Tovább olvasomAlanyi adómentesség választása 2013 évre

Tovább bővül a hatósági e-ügyintézések köre

Szalay László, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának hatósági elnökhelyettese hétfőn Budapesten bejelentette: a személyi igazolvány elvesztését, ellopását, megsemmisülését is be lehet majd jelenteni elektronikus úton, és kezdeményezhető annak pótlása is, ha az adatokban nem történt változás. Az Ügyfélkapu-hozzáféréssel rendelkezők a jogosítványt és a lakcímkártyát már jelenleg is tudják elektronikus úton pótolni – emlékeztetett Szalay László a sajtótájékoztatón. A tervek szerint január elsejétől az összevont erkölcsi bizonyítvány igénylése, illetve eredetiségének ellenőrzése is lehetővé válik az interneten keresztül. Az új, …

Tovább olvasomTovább bővül a hatósági e-ügyintézések köre

Ellenőrzi a rendőr a kgfb-szerződést is a közúti ellenőrzéskor

A KRESZ ugyanakkor kiegészül azzal az előírással, hogy a közlekedésben csak olyan járművel szabad részt venni, amelynek van érvényes kötelező felelősségbiztosítása. Egy másik jogszabály-tervezet a kgfb-törvényt módosítja. Eszerint az ellenőrző hatóság a kgfb-szerződés meglétét elektronikus úton, a kötvény-nyilvántartóból kérdezi le. Az is bekerült a törvénymódosító tervezetbe, hogy a jármű üzemben tartója köteles a kgfb-szerződés meglétét tanúsító eszközt átadni az ellenőrző hatóságnak. Külön rendelet rögzíti majd, hogy mi lehet ez az eszköz.

Egyszerűsödnek az álláskeresők adminisztrációs terhei

A képviselők 254 igen szavazattal, 50 nem ellenében és 33 tartózkodás mellett fogadták el a foglalkoztatási tárgyú törvényeknek a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló jogszabályt, amelyet a nemzetgazdasági miniszter terjesztett a parlament elé. A törvény bevezeti az ellátás megszűnésének és szünetelésének intézményét, így az ellátás folyósítása bizonyos esetekben hatósági döntés nélkül, a törvény erejénél fogva szűnik meg. Lehetővé válik az is, hogy az ügyfél e-mailben jelentkezzen be a munkaügyi központnál. A jogszabály megszünteti azt, hogy a rokkantsági ellátásban részesülőket …

Tovább olvasomEgyszerűsödnek az álláskeresők adminisztrációs terhei

Határidős céges feladatok 2013 január hónapra

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy  a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény idén márciusban hatályba lépett módosításában a már működő  gazdasági társaságok, cégbejegyzésre kötelezett más szervezetek számára 2013. február 1-ig adott haladékot a következő feladatok elvégzésére: 1. Székhely / Telephely használati jogosultság igazolása. 2. Tagok, ügyvezetők személyi adatainak bejelentés 3. Kézbesítési megbízott bejelentése. Csak magára a feladatra hívjuk fel a figyelmet. Indokolt lehet a cégvezetők, és az ügyfelek felé jelezni e lassan beérő feladatot – …

Tovább olvasomHatáridős céges feladatok 2013 január hónapra

Tovább csökken a cégajándékozás

A 2008 óta tartó visszaesés után az idén tovább csökken a karácsonyi cégajándékozás – derül ki a Promo Data Piackutató Kft. felméréséből. A Promo Data 3100 nagyvállalattal, a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű cégek 20 százalékával már a tizenegyedik évben készített telefonos interjút – közölte a piackutató. Ennek során a megkérdezett cégek ötöde jelezte, hogy tervez karácsonyi ajándékozást, míg tavaly a nagyvállalatok negyede, a korábbi években pedig egyharmada adott valamilyen ajándékot partnereinek, ügyfeleinek, illetve dolgozóinak. Jelentősen csökken a reklámajándékokra fordított …

Tovább olvasomTovább csökken a cégajándékozás

Ombudsman: csökkennek a munkavállalókat védő garanciák

A munka világának problémáit rövid távon elsősorban a válság, a szűkösség hozza felszínre, de Európa nyugati részén az a hosszabb távú kedvezőtlen trend is érződik, hogy a társadalomnak elfogy a munkája, az ipar és a szolgáltatások egyre nagyobb része kitelepül a fejlett világból – mondta Szabó Máté. A válságra tett hazai gyors, intenzív kormányzati lépések az egyeztetés, a koordináció hiányosságai miatt esetenként visszásságokat okoznak a munkajogi, alkotmányos garanciák terén – figyelmeztetett az alapjogi biztos. Különösen nehéz a munkaerő-piaci helyzetük a …

Tovább olvasomOmbudsman: csökkennek a munkavállalókat védő garanciák

Mit csináljunk, ha önhibánkon kívül foglalják le tulajdonunkat?

Az adóhatósági végrehajtás során az inkasszó, jövedelem letiltás eredménytelenségét és a különféle nyilvántartások alapján feltárt ingatlanok és gépjárművek lefoglalását követően sor kerülhet az adósnál helyszíni eljárásra is, melynek célja az ingóságok felkutatása és lefoglalása, későbbi árverésen történő értékesítés céljából. A helyszíni eljárás során jelenlévő adósnak joga, hogy a végrehajtónak kétséget kizáróan igazolja azt, hogy az ingóság nem az ő tulajdonába tartozik. A gyakorlatban gyakran hangzik el az adós részéről, hogy az adott ingóság nem az övé, de azt okirattal igazolni …

Tovább olvasomMit csináljunk, ha önhibánkon kívül foglalják le tulajdonunkat?

Tranzakciós illeték – a kölcsöntörlesztésre is érvényes a hatezres illetékplafon

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) törvényi szinten is egyértelművé tenné, hogy a kölcsöntörlesztés esetében is érvényes a tranzakciós “illetékplafon”, ezért előkészíti a szükséges törvénymódosítást – közölte a tárca. A törlesztőrészletek alapvetően átutalási minőségükben kerültek a pénzügyi tranzakciós illeték hatálya alá. Ennek oka, hogy a hitelintézetek tájékoztatása szerint a banki rendszerekben nem tudják címkézni az utalásokat, nem tudják nyomon követni, hogy az adott utalás hiteltörlesztést szolgál-e, s ennek következtében az illetékmentesség biztosítása nem lehetséges – írta a minisztérium. A tárca a napokban …

Tovább olvasomTranzakciós illeték – a kölcsöntörlesztésre is érvényes a hatezres illetékplafon

A kisvállalati adó (Kiva) szabályai 2013

A NAV honlapján megjelent az eddigi legrészletesebb tájékoztatás a kisvállalati adóról. (Remélhetőleg ez nem tartalmaz olyan számítási hibákat, mint a múlt héten közzétett KATA tájékoztató volt). A kisvállalati adó szabályait a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (Katv.) tartalmazza, amelynek rendelkezései – főszabály szerint – 2013. január 1-jén lépnek hatályba. A kisvállalati adót első ízben a 2013. évi adókötelezettség teljesítésére lehet választani, az adózó erre vonatkozó döntését 2012. december 1-20. között jelentheti be …

Tovább olvasomA kisvállalati adó (Kiva) szabályai 2013