Hónap: 2013 október

Putyin a világ legbefolyásosabb embere

Elvette Barack Obamától a világ legbefolyásosabb emberének címét az orosz elnök. A Forbes idei listája szerint Vlagyimir Putyin nagyobb hatással volt a világ eseményeinek menetére, mint az amerikai elnök. A lap szerint Obama előbb került hazájában a béna kacsa szerepébe, mint ahogyan az a második ciklusát töltő elnököknél megszokott. Ennek leglátványosabb példája a költségvetési vita kapcsán bekövetkezett leállás és az állami alkalmazottak ebből adódó kényszerszabadságolása volt. Snowden és Aszad lett a királycsináló A Forbes szerint a szíriai polgárháború körüli nemzetközi vita repítette Putyint a …

Tovább olvasomPutyin a világ legbefolyásosabb embere

Itt a legújabb magyar feketelista – mit tehetünk, ha felkerültünk rá?

Szombattól elérhető a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feketelistája, érdemes minél hamarabb lekerülni róla, mert súlyos milliók bánhatják a figyelmetlenséget. Az NFÜ szeptember eleje óta több mint 46 ezer cégnek és civil szervezetnek küldte el az új átláthatósági nyilatkozatot. A cél, hogy átláthatóvá tegyék, hogy az elmúlt években uniós támogatásra jogosult cégek hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeképp keletkezett jövedelem után. Eddig összesen 2493 cég nem vette át a harmadik felszólításra sem az átláthatósági nyilatkozatot, így nem tettek eleget a …

Tovább olvasomItt a legújabb magyar feketelista – mit tehetünk, ha felkerültünk rá?

Gyerekeket mérgezhet több gumicsizma és esőköpeny

Nem számít játéknak vagy ápolási cikknek a gumicsizma vagy az esőköpeny, ezért nem vonatkoznak rájuk szigorú uniós szabályok. Pedig egy veszélyes lágyítószerből rengeteg van bennük, ezért veszélyesek lehetnek a gyerekekre. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) nyolc gyerekeknek gyártott gumicsizmát, illetve esőköpenyt vizsgáltatott be, és azt találta, hogy ezekből hat nagy mennyiségben tartalmazott káros lágyítószert. Az Európai Unióban háromféle lágyítószer (DEHP, DBP és BBP) alkalmazása tilos a gyermekjátékokban, gyermekápolási cikkekben, ezekből legfeljebb 0,1 tömegszázalékot tartalmazhatnak a termékek. A gumicsizma és esőköpeny …

Tovább olvasomGyerekeket mérgezhet több gumicsizma és esőköpeny

Év végén jön az új babakötvény

A babakötvényt bármekkora összegben megvásárolhatják azok a szülők, akik gyermeküknek megnyitották a Start-számlát. Év végén jön az új babakötvény, amely az átlagos inflációhoz képest 3 százalékos kamatprémiumot fizet évente, futamideje pedig 19 év. Annak ellenére, hogy hosszú futamidejű, a babakötvény nagyon jó befektetés – magyarázta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese a Kossuth Rádióműsorában. Egyrészt magas a kamata, másrészt nagyon kis összegeket is be lehet fizetni. A konstrukció pedig könnyen áttekinthető (hiszen mindvégig ugyanazt a kötvényt lehet megvenni, nem kell azon gondolkodnia …

Tovább olvasomÉv végén jön az új babakötvény

Nőttek az átlagkeresetek január-augusztusban

Augusztusban 5,5 százalékkal volt magasabb a bruttó és 7,0 százalékkal a nettó átlagkereset, mint egy évvel  korábban. A rekord alacsony, 1,3 százalékos augusztusi inflációval számolva a nemzetgazdaság átlagában 5,6 százalékkal emelkedtek a reálbérek a családi kedvezmények hatása nélkül számolva. Az augusztusi bérnövekedést a költségvetési szférában foglalkoztatottak – közfoglalkoztatottak nélkül – 9,9 százalékos bruttó és 11,0 százalékos nettó béremelkedése húzta. A kiugró növekedést az egészségügyben kifizetett bérek 19,1 százalékos növekedése okozta, ám a szektorban ezzel együtt is csak 2,7 százalékkal kaptak nagyobb …

Tovább olvasomNőttek az átlagkeresetek január-augusztusban

Csányi úttörőtábort vett – mutatjuk az OTP-vezér milliárdos ügyletét

Eladta volt nyári gyerektáborát a XII. kerületi önkormányzat, az ingatlant egy Csányi Sándorhoz köthető új cég vásárolta meg 1,65 milliárd forintért – értesült a Napi.hu.   A Mátyás király útra költöztette nyári gyerektáborát a XII. kerület, az eddig használt Fülemüle úti ingatlant pedig a közelmúltban értékesítették. A közel 2,5 hektáros önkormányzati telket nyílt – az országos sajtóban is meghirdetett – pályázat útján 1,65 milliárd forintért vásárolta meg egy frissen bejegyzett cég. Ez az összeg egyébként megfelel a kiemelt területnek számító …

Tovább olvasomCsányi úttörőtábort vett – mutatjuk az OTP-vezér milliárdos ügyletét

3+3 a babaigazság: ennyit fog érni 19 év múlva a bébikötvény

Az állami 42 500 forintos támogatás mennyit fog érni 19 év múlva, mire elég a három százalékos reálkamat? Mennyivel javul a helyzet, ha a szülő is fizet be hozzá? Lakásra is futja majd egyszer, vagy csak ágybetétre? Mindez attól függ, mennyit tesz hozzá a család. Sok szó esik az új babakötvényről, amelybe az eddig is meglevő start-számlákra kerülő pénzek fognak a jövőben kerülni a Kincstárnál. Az újszülötteknek az állam mindenképpen jóváír 42 500 forintot, ám ha a szülő nem nyit …

Tovább olvasom3+3 a babaigazság: ennyit fog érni 19 év múlva a bébikötvény

Nyertem uniós pénzt, odaadjam?

Pénzért árulnak nyertes uniós pályázatokat az interneten, de valószínűleg a jog betűjét betartva, törvényesen. Ha egy cég megnyert egy pályázatot, de nem tudja megvalósítani a fejlesztést, jobb is az országnak, ha valaki beugrik helyette, és itt marad az EU-s pénz. Akkor van probléma, ha eredetileg is olyan cégek pályáznak, akik nem akarják megvalósítani, csak eladni a pályázatot. Volt olyan eset, amikor a Miniszterelnökség szerint a pályázatok adásvétele a jog szürkezónájában van, ezért az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult. „Harmincmilliós, nyertes uniós pályázat …

Tovább olvasomNyertem uniós pénzt, odaadjam?

Jövőre módosul a fogyasztóvédelmi törvény

A módosítással a közszolgáltatások területén is erősítik a fogyasztói jogokat. A tárca tájékoztatása szerint a kormány újabb törvénymódosítást készített elő annak érdekében, hogy a fiatal- és időskorú, valamint a fogyatékossággal élő fogyasztók védelme tovább erősödjön. A fogyasztóvédelmi politika hangsúlyos eleme a kiszolgáltatott fogyasztói rétegek helyzetének javítása, ez a célkitűzés a fogyasztóvédelmi törvény 2012 tavaszán elfogadott módosításával részben már teljesült. Az NGM kiemelte: a mostani javaslatnak köszönhetően a jövőben nem maradhat szankció nélkül, ha például a termékbemutatókon célzottan idős embereket vernek …

Tovább olvasomJövőre módosul a fogyasztóvédelmi törvény

Az Európai Unió más tagállamában fennálló biztosítási jogviszony igazolása

Az EU valamely tagállamában munkát vállalók biztosítási jogviszonyát szabályozó Közösségi rendelet kimondja, hogy a hatálya alá tartozó személyekre annak a tagállamnak a jogszabályait kell  alkalmazni, ahol a magánszemély munkavégzésének helye van, függetlenül attól, hogy a lakóhelye vagy az őt alkalmazó munkáltató székhelye egy másik tagállam területén található. A Közösségi rendelet külön szabályt tartalmaz arra az esetre, ha a magánszemély kiküldetés, kirendelés keretében végez munkát a másik tagállamban. Külön szabályozza pl. azt az esetet is, ha a magánszemély egyidejűleg több tagállam …

Tovább olvasomAz Európai Unió más tagállamában fennálló biztosítási jogviszony igazolása