Hónap: 2013 szeptember

Módosult az elektronikus építési napló alkalmazására vonatkozó kötelezettség

A Magyar Közlöny 153. számában megjelent a 336/2013. (IX.20.) Korm. rendelet a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet, valamint az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet módosításáról. A kormányrendelet rendelkezése szerint az elektronikus építési naplóvezetési kötelezettség ütemezetten lép hatályba vagyis az általános építmények körében 2013. október 1-től, az általános építmények körében az Európai Unió támogatásából megvalósuló beruházások esetén 2014. január 1-től, a közlekedési, a víziközmű és vízgazdálkodási építmények, valamint más sajátos építményfajták …

Tovább olvasomMódosult az elektronikus építési napló alkalmazására vonatkozó kötelezettség

Mi a helyzet a pénztárgép-fronton?

A) A pénztárgép használatra kötelezettekre irányadó rendelkezések 1. A pénztárgép használatára kötelezett adóalany 2013. augusztus 31-ét követően az alábbi feltételek fennállása esetén üzemeltethet elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgépet: a)      A 2013. szeptember 1. és 2013. szeptember 30. közötti időszakban az elektronikus naplóval nem rendelkező hagyományos pénztárgép tovább üzemeltetésének az a feltétele, hogy 2013. szeptember 3-át megelőzően új típusú, online kapcsolatra képes pénztárgép üzembe helyezése érdekében a pénztárgép használatra kötelezett adóalany regisztrált, azaz a PTGREG nyomtatványon a NAV-tól …

Tovább olvasomMi a helyzet a pénztárgép-fronton?

Ennyi készpénzt lehet majd havonta ingyen felvenni

Havonta az átlagfizetésnek megfelelő összeget lehet majd ingyen felvenni a bankautomatákból – tudta meg a hvg.hu egy vezető kormánypárti politikustól, legalábbis ilyen javaslatot tervez a kormány, illetve a frakció benyújtani, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium nem cselekszik elég gyorsan. A rezsicsökkentés alkotmányba foglalását pedig elvi alapon intéznék, és nem gazdasági képlettel. Havonta az átlagfizetésnek (körülbelül 150 ezer forintnak) megfelelő összeget lehet majd ingyen felvenni a bankautomatákból – tudta meg a hvg.hu egy vezető kormánypárti politikustól, legalábbis ilyen javaslatot tervez a kormány, illetve …

Tovább olvasomEnnyi készpénzt lehet majd havonta ingyen felvenni

Megkezdte működését a négyszázadik IKSZT

Egy új korszak kezdődött 2010-ben a magyar vidékpolitikában, egy határozott filozófiaváltás, amelynek lényege, hogy a falvak fejlesztése elsőrangú nemzeti ügy, és a legkisebb településre is szükség van – mondta Fazekas Sándor Kuncsorbán, a szolgáltató faluház átadásán. Minden kisváros és falu megérdemli az odafigyelést, hiszen csak akkor lehetünk egy erős nemzet, ha az ország teljes területét képesek vagyunk belakni, fejleszteni – hangoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Kuncsorbán, hozzátéve: ennek szellemében szerepel a vidékfejlesztés programjában a szolgáltató faluházak létesítése is, és eddig már négyszáz …

Tovább olvasomMegkezdte működését a négyszázadik IKSZT

Jogellenes lehet az uniós tranzakciós adó

Az FTT ötletével José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke állt elő, célja pedig az lenne, hogy a pénzügyi szektor is kivegye a részét a válság miatt a gazdaságokra nehezedő terhekből. Miután viszont kiderült, hogy egyes tagállamok ellenállás miatt nem lehet uniós szinten bevezetni az új tranzakciós adót, 11 tagország úgynevezett megerősített együttműködés keretében látott neki, hogy megadóztassa a pénzügyi szektort. Az FTT bevezetése azt jelentené, hogy az érintett országok pénzintézetei közötti összes tranzakciót 0,1 százalékos, a származékos ügyleteket pedig …

Tovább olvasomJogellenes lehet az uniós tranzakciós adó

Legalább 150 ezer forintos nyugdíj ad biztonságot

A biztosító májusban online, 300 fős reprezentatív felmérést végzett a 30-60 éves lakosság körében, hogy feltérképezze a megtakarításokkal, öngondoskodással és nyugdíjjal kapcsolatos véleményeket. A felmérés eredményei szerint a megkérdezettek 46 százalékának van valamilyen megtakarítása. A megtakarítók több mint fele – 54 százalékuk – előrelátóan már nyugdíjas éveire takarékoskodik. A felmérés kitért arra is, hogy mekkora nettó nyugdíj mellett éreznék azt a megkérdezettek, hogy olyan nyugdíjas éveik lennének, amilyet elképzeltek maguknak. A válaszadók 70 százaléka nettó 150 ezer forint feletti nyugdíjjal …

Tovább olvasomLegalább 150 ezer forintos nyugdíj ad biztonságot

Az üzletpolitikai céllal adott adómentes juttatások

Az üzletpolitikai céllal adott juttatás adómentessége a fentebb leírtakon túl, az alábbi feltételek együttes megléte esetén állapítható meg: ·        a juttatás üzletpolitikai célt szolgál, vagyis a juttatást nyújtó kifizetőnek a célja saját forgalmának, eladásának a növelése; ·        a juttatás vásárláshoz kötött, azaz a juttatás abban az esetben tekinthető adómentesnek, ha a magánszemély közvetlenül vagy közvetetten a juttatást nyújtó kifizetőtől vásárol terméket, ill. szolgáltatást; ·        a kifizető az adómentes juttatást a magánszemélyek széles körében nyilvánosan meghirdetett kampány keretében nyújtja; ·        a juttatást a kifizető az Szja …

Tovább olvasomAz üzletpolitikai céllal adott adómentes juttatások

A globális értékláncok szerepéről rendezett szakmai fórumot az NGM és az OECD

Cséfalvay Zoltán, az NGM gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a fórumon tartott előadásában kiemelte: a mai, globalizált világban globális értékláncok versenyeznek egymással, és az országok közötti verseny leginkább azt jelenti, hogy a vállalatok által felépített értékláncba hogyan, annak melyik részébe tud becsatlakozni egy-egy állam. Magyarország a gyártás területén sikeresen bekapcsolódott a globális értékláncokba, hiszen az ország megfelelően nyitott és rugalmas ehhez, valamint a pénzügyi stabilitás feltétele is teljesül – emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy a cégeket arra szeretné ösztönözni a kormány, …

Tovább olvasomA globális értékláncok szerepéről rendezett szakmai fórumot az NGM és az OECD

Több tízezer céget már megkeresett az állam – erről kell vallani

A terveknek megfelelően szeptember első hetében kapta meg az új átláthatósági nyilatkozatot az a 45 ezer cég és civil szervezet, amelynek nyilatkoznia kell tulajdonosi szerkezetéről – mondta el az MTI kérdésére Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára az európai uniós fejlesztési forrásokkal összefüggő nyilatkozatokról.   A kedvezményezetteknek az átvételtől számítva nyolc napjuk van kitölteni a nyilatkozatot, amelyet vissza kell küldetni a közreműködő szervezetnek, amit aztán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) ellenőriz. Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki kormánybiztosként irányítja az …

Tovább olvasomTöbb tízezer céget már megkeresett az állam – erről kell vallani

Egységes közműtörvény készül

A kormány a közműszolgáltatások színvonalának egységesítése érdekében új közműtörvényt készít – írta a Népszabadság szerdán. A lapnak Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: ez azt jelenti, hogy a különböző ágazati szabályokban szereplő, eddig is meglévő kötelezvényeket foglalnák egységes keretbe, ugyanakkor a meglévő törvényeket lényegileg érintetlenül hagynák. Hozzátette, hogy a rezsicsökkentésről más jogszabály rendelkezne. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy csökkenjenek a közműdíjak közötti, területektől függő, akár többszörös különbségek. A lap megjegyzi, hogy ma ugyanannyi vízért például akár hétszer …

Tovább olvasomEgységes közműtörvény készül