Jogvédelmi biztosítás – A közös költség behajtásánál használják legtöbbször

Sok esetben a fizetendő összeg vagy egy költözés esetében a kifizetendő hónapok száma okozhat vitát a lakó és a társasház között, ami akár költséges pereskedésig is fajulhat – közölte a biztosító az MTI-vel.

A második leggyakoribb eset a különböző szerződésszegésből adódó viták (18 százalék), míg a harmadik-negyedik helyen az ingatlanokkal kapcsolatos sérelmek, valamint a munkahelyi összetűzések állnak (9, illetve 8 százalék). Jelentős még – szintén 8 százalékkal – a gépjárműveket érintő esetek száma is.

Nemcsak a vitás helyzetek megoldására, hanem azok megelőzésére – jogi tanácsadásra – is igénybe vehető a jogvédelmi biztosítás. Így például munkaszerződés módosításának aláírása előtt, vagy adásvételi, bérleti szerződések megkötése előtt is lehet kérni, hogy ügyvéd is nézze át, segítse értelmezni az adott szerződést, nyújtson tájékoztatást annak tartalmáról.

Tavaly a Generali 54 millió forintot fizetett ügyvédi díjakra és egyéb jogi költségekre.

Szólj hozzá!