Minden joghátrány a gépjármű eladóját terheli

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-vel azt közölte, Szabó Máté korábban többször foglalkozott már azzal a problémával, hogy a vevő nem íratja át nevére a járművet, így a járműnyilvántartásban az eladó szerepel tulajdonosként vagy üzembentartóként. Bár az eladó bejelentette az adásvételt, a jogszabály csak a vevő bejelentéséhez fűz joghatásokat. Így a vevőre kirótt büntetéseket az eladónak kell megfizetnie, ő pedig csak peres eljárásban tudja bizonyítani igazát.

Szabó Máté rámutatott: a jogszabályi hiányosságok indokolatlanul egyenlőtlen helyzetet okoznak, és minden joghátrány az előző tulajdonost, az eladót terheli, és nem biztosítanak elég hatékony szankciót akkor, ha a vevő nem íratja át a járművet. Ez a mulasztás azonban többnyire csak közúti ellenőrzések vagy pótdíjazási eljárások során derül ki, a parkolási társaságok, az autópálya-kezelő ugyanis a járműnyilvántartásból kérdezi le az adatokat, ahol a vevő mulasztása esetén még az eladó adatai szerepelnek, így vele fizettetik meg a bírságot.

Az alapjogi biztos hangsúlyozta: a jogbiztonságot, valamint a tisztességes eljárás követelményét sérti, hogy a tulajdonjog-változást csak az új tulajdonos bejelentése alapján vezetik át a járműnyilvántartásban. Szabó Máté ezért felkérte a közigazgatási és igazságügyi, valamint a nemzeti fejlesztési minisztert, intézkedjenek annak érdekében, hogy az eladó bejelentése alapján is megtörténjen az átvezetés a járműnyilvántartásban. A biztos arra is kérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy akadályozza meg a forgalomból kivont, illetve rendezetlen úti okmányokkal rendelkező járművek forgalomban való részvételét.

Szólj hozzá!