Vevőkövetelések vásárlása a kkv szektorban

A tavaly a TakarékBank 100 százalékos leányvállalatává vált Takarék Faktorház a kkv-kra szabott szolgáltatással bővítené piaci részesedését, kiegészítve a takarékszövetkezetek kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) kínált finanszírozási palettáját.

A Takarék Faktorház piaci elemzése szerint az iparban és az agráriumban nőtt leginkább tavaly a vevőkövetelések vásárlásán alapuló faktoring-forgalom, míg a kereskedelemben csökkent. Az elemzés készítői megállapították, hogy a hagyományosnak számító kkv-ügyfelek mellett egyre több nagyvállalat is igénybe veszi a faktorálást.

A vevőkövetelések vásárlásán alapuló faktorfinanszírozás tavaly Magyarországon 862 milliárd forintot ért el, amely 3 százalékkal elmaradt az előző évi összegtől. A teljes forgalomból mind nagyobb részt hasítanak ki a bankok és a banki hátterű faktorcégek, 2012-ben már a forgalom több mint 80 százaléka származott a piac banki szereplőitől a két évvel korábbi 66 százalék helyett.

“A vevőkövetelések faktorcégeknek történő eladásán alapuló finanszírozási forma új gazdasági ágakat is meghódított az utóbbi egy-két évben” – emelte ki Szabó Levente, a TakarékBank vezérigazgató-helyettese, a bank tulajdonában levő Takarék Faktorház Zrt. elnöke. Kifejtette: jelentősen nőtt a faktoringot igénybe vevő ipari vállalkozások száma, tavaly már 41 százalékkal részesedtek a forgalomból, az egy évvel korábbi 37 százalékkal szemben.

Szabó Levente szerint egyre ismertebb ez a finanszírozási forma a mezőgazdaságban is, a szektorra jutó 4 százalékos részarány már meghaladja a válság előtt a forgalom tizedét képviselő építőiparét is. Az agrárszféra előretörésében az uniós támogatások faktorálása játszik szerepet, amely iránt várhatóan idén is jelentős lesz a kereslet.

Iparági adatok szerint az erős finanszírozási háttérrel rendelkező faktorcégek csökkenteni tudták szolgáltatásaik árát, ami a nagyobb méretű vállalatok számára is vonzóbbá tette a szolgáltatást. A faktoring szerepét felértékelte az is, hogy részben megoldást jelenthet azon vállalkozások számára, amelyek nehezebben jutnak forgóeszköz finanszírozáshoz.

A magyarországi takarékszövetkezetek a 300 ezer kis- és középvállalati ügyfelük számára 300 milliárd forintot meghaladó finanszírozást nyújtanak, amellyel közel 5 százalékos piaci részt tudhatnak magukénak a kkv-szegmensben. A kkv-k kiszolgálásának bővítésére a végéhez közeledik egy, a kisvállalkozások igényeire szabott és a TakarékPont hálózatban széles körben terjeszthető szabványosított faktoring-szolgáltatás kifejlesztése.

A közlemény idézi Szabó Leventét, aki szerint “továbbra is cél, hogy a Takarék Faktorház öt éven belül az eddigi közel két és félszeresére, azaz évi 50 milliárd forintra növelje forgalmát”.

Szólj hozzá!