Az előző év egészéhez képest csökkent január-márciusban a “bedőlő” cégek száma

A társaság először adta ki a bedőlések arányának változását követő indexét, és nem közölt az előző év első vagy negyedik negyedévére vonatkozó összehasonlító adatokat.

A Bisnode szerint az összehasonlítás eredményeként kimutatható, hogy Borsod és Nógrád megyében több mint egy százalékponttal csökkent az általuk nyilvántartott cégek bedőlési mutatója. Az első negyedévben a legkevesebb “bedőlés” Komárom-Esztergom megyében (2,47 százalék) volt, míg a legtöbb Bács-Kiskun megyében (5,95 százalék).

Ágazati szinten négy ágazatban, a “számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása”, az “egyéb feldolgozóipari tevékenység”, a “közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás”, valamint a “bányászat, kőfejtés” néven nyilvántartott ágazatokban romlott a mutató értéke, a többi szektor azonban jobb eredményt ért.

Szólj hozzá!