IMF: készülhetünk a következő válságra

További védvonalak felállítására van szükség egy lehetséges, feltörekvő piaci válság esetére, ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalap készen áll, hogy ha kell pénzügyi segítséget nyújtson – mondta az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde Jackson Hole-ban.

Lagarde a Federal Reserve éves Jackson Hole-i találkozóján a feltörekvő piacokon növekvő aggályokról beszélt. Az IMF vezérigazgatója szerint a döntéshozóknak szorosabban kell együttműködniük, amint a nem-konvencionális monetáris gazdaságélénkítési programokat szeretnék kivezetni.

A közelmúltban a Fed eszközvásárlási programjának belengetett befejezése okozott piaci riadalmat. Az amerikai jegybank jelenleg havi 85 milliárd dollár összegű eszközvásárlási programjának közeljövőben várható visszafogása (tapering) az amerikai állampapírpiaci hozamokat felnyomta, a feltörekvő piaci devizák május óta jelentős esést szenvedtek el, ahogy a feltörekvő piacokról újból a fejlett piacok felé fordultak a befektetők. Brazília például a minap jelentette be 60 milliárd dolláros intervenciós programját a brazil reál támogatása érdekében, de szenved a török, indiai piac is.

Lagarde szerint még a legnagyobb erőfeszítések mellett is rés keletkezhet a védőgátakon, azaz a fejlett országok monetáris élénkítésének visszaszívása a feltörekvő piacokon komoly problémákat okozhat. Amellett, hogy együttműködést kért, az IMF vezére hangsúlyozta, a valutaalap ott áll a pénzügyi támogató eszközökkel, amelyek akár óvatossági alapon rendelkezésre állhatnak. Lagarde konkrét országokat nem nevezett meg, amelyeknek szükségük lenne segítségre.

Forrás: index.hu

Szólj hozzá!