December 20-as fontos határidő lesz

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kettős könyvvitelt vezető belföldi illetőségű adózónak és külföldi vállalkozónak a 2013. adóévre már bevallott adóelőlegét 2013. december 20-ig az adóévi várható adó összegére ki kell egészítenie. A kiegészítési kötelezettség azokra a társaságokra vonatkozik, amelyeknek 2012-ben az árbevétele meghaladta a 100 millió forintot.

Ennek a körnek az adóév utolsó havi, negyedévi adóelőlegét a feltöltéssel egyidejűleg december 20-áig kell megfizetnie. A kiegészítés összegét ugyancsak az ez ideig benyújtandó 1301 számú bevalláson kell szerepeltetni.

Az adózók ugyancsak december 20-áig dönthetnek, hogy 2014-ben az eva szabályai szerint adóznak, vagy kijelentkeznek az eva hatálya alól. Az eva körbe való bejelentkezéshez és az onnan való kijelentkezéshez a 13T103, illetve a 13T203 számú bejelentőlapot kell benyújtani.

A NAV közleménye szerint a kisvállalati adó (kiva) alanya december 1-jétől december 20-ig jelentheti be elektronikusan a NAV-hoz az erre a célra rendszeresített nyomtatványon, hogy adókötelezettségeit 2014-ben nem a kisvállalati adó szabályai szerint teljesíti. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

Szólj hozzá!