Javult Magyarország vállalkozói teljesítménye

Szerb László, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Közgazdaságtudományi Karának tanára, a kutatás vezetője az eredményeket ismertető csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: Magyarország ezzel a teljesítménnyel a vizsgált 120 országból a 42. helyre került.

Szerb László kiemelte: a GEDI az első olyan komplex vállalkozói index, amely az országok vállalkozói szintjét méri, és feltárja, melyek azok a vállalkozások, amelyek képesek a gazdasági fejlődés előmozdítására.

Kiemelte: a válság rámutatott, hogy a hagyományos, ortodox közgazdaságtan leszerepelt, és az eddigiektől eltérő, “unortodox” gazdaságpolitikai eszközökre és módszerekre van szükség.

A 2012-es eredményekről szólva elmondta, hogy a többi volt szocialista ország közül a három balti állam, Szlovénia, Lengyelország és Szlovákia is Magyarország előtt található. Románia és Csehország vállalkozói teljesítménye gyakorlatilag a magyarral azonos, Horvátország a többi balkáni állammal egyetemben pedig Magyarország mögött van.

Szerb László elmondta: részleteiben nézve a GEDI-t alkotó összetevőket, Magyarország leginkább a vállalkozói aspirációk esetében szerepel jól, a vállalkozói attitűdöknél viszont gyengébben teljesít, míg a vállalkozói adottságok szempontjából a kettő között foglal helyet. A három alindexet alkotó 15 pillér vizsgálata alapján látható, hogy a finanszírozási nehézségek mellett problémás a lakosság alacsony lehetőség-felismerése, a nők vállalkozásindítása és az újonnan alapított cégek elégtelen termék-innovációja is.

Jól szerepelnek viszont a magyar vállalkozások a nemzetköziesedés, a technológiai szektorokban történő vállalkozásindítás és a magas növekedési várakozások pillérnél. A jó teljesítményt árnyalja, hogy még ezekben az esetekben is csak a közép-kelet európai országok átlaga körül helyezkedik el az ország – fűzte hozzá a kutatásvezető.

Szerb László a GEDI elemzés gazdaságpolitikai javaslatait ismertetve elmondta: nemcsak a finanszírozási lehetőségek bővülésére kellene koncentrálni, hanem érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítani a vállalkozási környezet javítására, amelynek nyomán bővülnének az üzleti lehetőségek. Az egyik oldalról ugyan látható, hogy élénkülnek a startup cégek, és az információs technológia fejlődése is számos új lehetőséget kínál, azonban a jelenleg tapasztalható állami centralizáció és a több területen látható szelektív koncesszióosztás ezzel éppen ellentétes hatással, a vállalkozói lehetőségek szűkülésével jár.

Régi probléma Magyarországon az alacsony szintű termék-innováció, valamint az, hogy még mindig sok új cég olyan iparágba szándékozik belépni, ahol már eleve éles a verseny – hívta fel a figyelmet a szakember.

Szólj hozzá!